-
Elstartolt a kormány lakásfelújítási támogatása, amit azok a gyermekes családok vehetnek igénybe, akik legalább egy gyermeket nevelnek. Az állam maximálisan 3 millió forint támogatást biztosít a családoknak, a felújítási költségek felét lehet visszaigényelni utólag. Összességében 6 millió forintos felújításba érdemes belevágni.
Összegyűjtöttük a fontosabb tudnivalókat.
1. A támogatás 2021. január 1-től 2022. december 31-ig igényelhető.
2. Az állam a költségek maximum felét állja 3 millió forintig.
3. A támogatásban az anyagköltség, illetve a vállalkozói díj fele-fele arányban szerepelhet.
4. A maximális, 3 millió forintos támogatás esetében az anyagköltségnek és a vállalkozói díjnak is el kell érnie a 1,5 millió forintot.
5. 6 millió forintos beruházás esetén a számlák megosztása úgy lesz megfelelő, ha a munkadíjról 1,5 millió forint értékben kapunk számlát, míg az anyagköltség esetében 4,5 millió forint értékű számlát kell bemutatni. (Ennél persze többet is el lehet költeni, de a támogatás mértéke akkor sem lesz több 3 millió forintnál.)
6. A költségeket utólag lehet visszaigényelni a számlákkal és a vállalkozói szerződésekkel alátámasztva.
7. A felújításnak idén vagy legkésőbb 2022-ben meg kell valósulnia.
8. A támogatás igénylésének feltétele vállalkozási szerződés kötése, de fontos kitétel, hogy közeli hozzátartozóval nem lehet szerződést kötni.
9. Amennyiben a felújításhoz felhasznált anyagokat a munkálatok elvégzésével megbízott vállalkozó biztosítja, akkor az anyagköltség és a munkadíj megosztásának szerepelnie kell a szerződésben.
10. Az állami támogatást a felújítási munkálatok befejezését és az utolsó számla kifizetését követő 60 napon belül, de legkésőbb 2022. december 31-ig lehetigényelni a Magyar Államkincstártól.
11. Az otthonfelújítási-támogatást azok a családok veheteik igénybe, akik legalább egy gyereket nevelnek.
12. Az igényléskor legalább egy év folyamatos társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkezni.
13. Igazolni kell az igénylő köztartozás mentességét.
14. A támogatást minden család csak egyszer veheti igénybe.
15. Mivel a felújításra elköltött pénzt utólag lehet visszaigényelni, ezért azok a családok, akik nem tudják előre megfinanszírozni a kiadásaikat, kedvezményes, 3 % kamatozású hitelt igényelhetnek.
Milyen típusú felújítási munkálatokat lehet elszámolni a felújítási program keretében?
Bőséges azoknak a rekonstrukcióknak a köre, amire költhet, ha úgy dönt, hogy szeretné igénybe venni a felújítási célú állami támogatást. A felújításhoz szükséges alapanyagokat nagy választékban megtalálja a Sióház Centrum telephelyén.Felújítási lehetőségek:
- az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése (lábazatszigetelés, hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatok egyaránt)
- tető cseréje, felújítása, szigetelése,
- égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése,
- belső tér felújítása
- belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréje, felújítása
- szaniterek beépítése vagy cseréje
- belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítése
- festés, tapétázás
- galériaépítés
- belső lépcső kialakítása, cseréje
- villanykapcsolók és -dugaljak kialakítása, cseréje vagy felújítása
- lámpák vagy világítótestek beépítése vagy cseréje
- a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása,
- kerítés építése,
- gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása,
- terasz, loggia, erkély, előtető építése,
- térburkolat készítése, cseréje,
- télikert kialakítása
Ha az otthonteremtési támogatások egyéb formái is érdeklik, akkor javasoljuk, hogy tanulmányozza az OTTHONTEREMTÉSI KISOKOST, amiben hasznos infokat talál többek között a CSOK-ról.

Hírek
Hírek
